2010. október 4., hétfő

1 éves ifjúsági csere


Rotary Nemzetközi Diákcsere Program
A Rotary Nemzetközi Diákcsere Program célja, hogy a világ különböző országaiból érkező fiatalok megismerjék egymást, más országok, földrészek életét, nyelvét és kultúráját.

A kiválasztott és gondosan felkészített 15-17 éves, középiskolai tanulmányaikat még be nem fejezett fiatalok utazhatnak a Rotary Nemzetközi Diákcserében résztvevő országokba egy tanévre, illetve kisebb számban 3 hónapra. 

Kiemelkedő tanulmányi eredményű, átlagosnál jóval érdeklődőbb, idegen nyelvet már jól beszélő, más országok kultúráját elfogadni és megtanulni akaró diákok kaphatnak lehetőséget, hogy cserediákként, országuk "nagyköveteként" képviseljék hazájukat távoli, sokszor teljesen ismeretlen országokban.
Azok, akik kiérdemlik ezt az óriási lehetőséget, hozzájárulnak a népek közötti megértés fokozásához, amiből kiutazó és a fogadó közösség egyaránt profitál.

Bővebb  információ:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése