2010. október 26., kedd

Ahogy volt... úgy volt?


Honnét tudjuk, amit tudunk? Igaz-e az, amit most tudunk? Tudjuk-e rekonstruálni, mi, miért és hogyan befolyásolta és befolyásolja a régmúltról alkotott képünket? Szabadegyetem indul érdekesebbnél érdekesebb témákkal a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az első előadást Beszélgetés a 46 méteres madzagról címmel október 14-én délután négy órától tartjuk. Várunk minden érdeklődőt! 10 alkalomból álló, kérdéseket felvető, válaszok keresésére ösztönző előadássorozat  gimnazisták, felvételire készülők, egyetemisták és a témák iránt érdeklődők számára csütörtök délutánonként, mely témafelvetéseivel, a különböző álláspontok megismertetésével, ütköztetésével kibővíti és elmélyíti a fiatalok tudását. Interdiszciplinaritásra törekszünk: a szigorúan értelmezett történeti és régészeti témák mellett elismert szakemberek segítségével más, a témához kapcsolódó tudományterületek kérdésköreit és új eredményeit is tárgyaljuk.
Szeretettel várjuk az érdeklődőket egy olyan szabadegyetemi előadássorozaton, melynek előadásain egyik téma végére sem fogunk pontot tenni - de kérdezni, gondolkodni, újraértelmezni biztosan megtanulunk! Erről neves kutatók, egyetemi tanárok gondoskodnak.
A részvétel ingyenes, de kérjük, regisztráljon előzetesen a muzeumpedagogia@hnm.hu email-címen! (De ha az utolsó pillanatban dönt, akkor is várjuk!)
 16 órakor találkozunk a Magyar Nemzeti Múzeum előcsarnokában!
2010. november 11.
Varga Zsuzsa: Egy rémálom mindennapjai - a Rákosi-korszak

  2010. november 25.
Csorba László: Titkosrendőrség a 19. századi Magyarországon
2010. december 9.
Mráv Zsolt: A császárok kora Pannóniában
2011. január 20.
Tóth Endre: A székesfehérvári királysírok rejtélyei
2011. február 3.
Várkonyi Gábor - Csörsz Rumen István: "Reneszánsz Hallványtár"
2011. február 17.
Pallos Lajos - Tóth Csaba: Pénz/hamisítás
2011. március 3.
Kiss Erika: A királyné nyaklánca és a többiek...
2011. március 24.
Tomsics Emőke: Fotó és történelem

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése